#2 - Pakolás

A mai napunk két dologgal telt. Pakolással és kapkodással. Reggel felkeltünk (most időben) majd kezdőthetett minden.
-Ryan, nem láttad a Seattles pólómat meg a medálomat? - mondtam, a kis nyakláncra amit még kiskoromban kaptam Letty-től. A halála után két nappal találtam meg egy dobozban a garázsban, azóta minden koncerten és szinte mindig rajtam van.
- Ott van a konyhapulton, a pólót meg nem tudom. - kiáltotta, asszem' a fürdőszobából, mire kiszaladtam a konyhapulthoz és felkaptam a medált. Aztán befelé elbotlottam néhány dobozban.
- Bazdmeg Ryan, megint miért itt vannak a hülye dobozaid? - morgolódtam magamban. A szobába érve elővettem a pólókat amiket viszek a turnéra majd bedobáltam egy bőröndbe, majd megcsörrent a telefonom. John-t jelezte.
-Igen?
-Héj Ben, mikor is indul a turnébusz? 
-Öhm..asszem' délután 5-kor.Miért? - mondtam furán.
-Lehet egy kicsit kések. Becsúszott valami. Nem lehet hogy idejöttök a busszal a hotel elé?
-De persze, akkor odamegyünk érted.
-Ezer hála. Csáó.
-Csá.
Hát, ez fura volt. Mindegy, az ő dolga. Folytattam a pakolást. Épp nyúltam be a szekrénybe mikor megpillantottam egy érintetlen dobozt. Benyúltam, és nagy nehezen kihúztam majd felbontottam. Mindenféle kacat volt benne. Anyám ékszerei, tányérok, stb... Aztán megláttam egy érdekes tárgyat. Egy gitár volt. Nem is akármilyen gitár. A 8. szülinapomra kaptam a szüleimtől ezt a kis gitárt. Gyors felpattantam a fotelba és elkezdtem rajta játszani. Nagyon jó érzés volt. Mintha újra 8 éves lennék. És ez jó érzés volt. Mert akkor még ott volt apa is. Ma már nem láthatja. Nem tudja, hogy énekléssel foglalkozom. Nem tud rólam semmit. Még órákig gitároztam csak úgy random, mikor Ryan szólt, hogy 10 perc múlva indulunk. WTF?! Már annyi az idő?! Gyorsan bedobtam a gitárt a kacatos bőröndömbe majd mindent összegyömöszöltem és behúztam. Beszaladtam a fürdőszobába minden, úgy ahogy volt besöpörtem a táskámba majd kidobtam az étkezőbe őket. Szaladás vissza a szobába, majd fürdő, étkező, vendégszoba, és kész is. Minden megvan. Kidobáltam őket az ajtóba, majd a buszsofőr mindet berakta a buszba. Mi is felszálltunk majd becsukódtak az ajtók és indultunk. Bent 6 nagy ágy volt. Én azonnal felugrottam az ablak mellettire, Ryan pedig a mellettem lévőre. A busz tiszta volt, volt benne mosdó, egy icipici fürdőszoba, ágyak és asztalok. Már a hotel közelében jártunk mikor megszólalt a telóm. Dave volt.
- Hallom haver, már a buszon vagytok. Hova először? - ordította a telefonba.
-Jaja, már rajta vagyunk. Még gyors felkapjuk John-t aztán irány LA hozzád, aztán go koncert. - mondtam, és boldog voltam, mert nemsokára láthatom az egyik legjobb haveromat.
- Ugye a VIP-ba van jegyem?
- Alap. - mondtam nevetve. Még szép, hogy neki nem kell semmilyen jegy.
-Na azért, majd még hívlak. Csá. - rakta le a telefont, és mi is megérkeztünk John-hoz. Felszállt majd ledobta magát és a cuccait az ágyra.
- Ahh, végre, ágy. - feküdt el rajta és nagyot ásított.
- Mit csináltál te már megint? -nevettem.
- Az mindegy, én alszom. Jóéjt. 
- Öhmm, jóéjt. - mondtam furán.
Így, hogy John is felszállt, mind megvoltunk. Én is elfeküdtem az ágyon, felraktam a fülesemet majd lehunytam a szemeimet. Akkor irány LA.

#1 - Az utolsó próba

Reggel arra keltem, hogy Ryan beront a szobámba és ordibál:
- Kelj már fel haver! Hallod, 10 perc múlva a koreográfusnál kell lennünk! Öltözz! - kiáltotta, majd kiviharzott, gondolom, hogy ő is felöltözzön.
- Ahrgg. - nyögtem, majd kikeltem és felkaptam a ruhámat, majd kimentem a szobából. Az étkezőben Ryan zabált szélsebesen.
- Hallod, te megint mit sietsz ennyire? Nem gáz ha késünk néhány percet. -forgattam szememet.
- Ja, pár perc. Emlékszel mi volt múltkor? Múltkor is csak pár percet késtünk, erre mit csinált? Szarrá szivatott minket. Majdnem kiköptem a tüdőmet, úgyhogy rohadt gyorsan kajáljál mert indulunk, és jól tudod, hogy nem félek itt hagyni téged. - kacsintott. Igen, persze, hogy tudom, hogy itt mer hagyni. Gyorsan bekaptam egy félbehagyott szendvicset a konyhapultról(?) majd kimentünk. Gyors bezártam az ajtót, majd futottunk a kocsihoz. A biztonsági őrünk, John, már bent ült a szokásos fekete ing,-öltöny,-napszemüveg kombinációban majd vészjóslóan ránk mosolygott.
- Naa, fiúk! Elkéstek az utolsó itthon tartott táncpróbáról a turné előtt? Ejnye-ejnye. - nevetett. Igen, John-nal elég haveri stílusban vagyunk. És még a munkáját is fantasztikusan végzi. Laza, jófej és tavaly megmentett egy idegbeteg férfitől aki rám akart ugrani a koncert kellős közepén Ohioban.
- Jólvan na. Bocs, hogy Ryan nem keltett korábban.
- Azaz, fogd rám, mikor te kapcsoltad ki a kurva ébresztőt. - idegeskedett tovább. - Sofőr, lépjen már a gázra! - mondta, mire ő eleget tett a "kérésének" és a 10 perces utat 3-ra rövidítette. Berohantunk a terembe mire Tom mérgesen elénk állt és azt mondta:
- Nem hiszem el, a hónapban már harmadszor. Ti soha nem vagytok pontosak? Főleg a mostani, legfontosabb próbán sem?! - kiáltotta.     
- Ryan hibája. - köptem, az említett személyre mutatva.      
- Na elmész te a .... - küldött melegebb éghajlatokra.          
-Fiúk, engem rohadtul nem érdekel, hogy kinek a hibája. Csak kezdjük már a próbát. Na, Ben (itt így hívnak, nem Macklemore-nak) te ide állsz, Ryan te pedig oda. - mutogatott minket utasítva, majd elkezdtem az első dalt a hozzá szükséges lépésekkel. Igen fárasztó volt, de jól éreztem magam, mert a két legjobb dolgot csinálhatom. A legjobb haverommal lehetek és rappelhetek. A próba még két óráig tartott, ami után hulla fáradtan ledőltünk az öltözőben.
- Istenem, nem elmondtam, hogy ne késsünk mert ez lesz?!
- Ahh, hagyjál. Csak öltözzünk át...vagy tudod mit? Hívjuk John-t aki majd bedob minket a kocsiba. - mondtam, és így is volt. Benyomtam a gyorshívást majd 5 perc múlva értünk is volt. Beszálltunk a kocsiba majd a 10 perces út után otthon bedobtam magam az ágyba, úgy ahogy voltam. Holnap egész nap pakolás, rendezkedés, és szerintem ezer telefonhívás lesz a programunk. Mert pénteken go LA.

Prológus

- Macklemore! Macklemore! Még egy képet! - kiáltották a rajongók, mire én csak mosolyogva felvettem a napszemüvegemet és beszálltam a limuzinba. Ryan már ott volt.
- Hát te? -érdeklőttem.
- A hátsó ajtóhoz hívtam a limót és ott szálltam be. - áá, okos.
- Értem. -mondtam, majd elindult a limuzin. Alig tudott hajtani mert a rajongók elállták az utunkat. Az ablakot is csapkodták többen, hogy lefotózhassanak. A sofőr dudált két nagyot majd végre elindultunk, gondolom mert a rajongók szétszéledtek a kocsi hangjára.
- Nagy voltál ma. -mondta Ryan mosolyogva.
- Áá, ez alap. -mondtam nevetve. Hát igen. Ezek vagyunk mi. Én és Ryan. Éljük az életünket, ezerrel készülve a jövő hónapban induló egy éves világ-körüli turnénkra. Párizs, Berlin, Torontó és még számtalan hely...